Néha tényleg a véletlenen múlik, hogy valami jó vagy rossz történik-e velünk. Egy barátom hívott, ugorjak el vele a közeli közösségi házba, mert fia egy iskolai előadáson lép fel.

Gyalog indultam el, a legrövidebb úton. Nyilván nem okozok vele meglepetést, hogy a békásmegyeri piac nem feltétlenül a kultúra fellegvára, de most mégis érdekes feliratot láttam: Moldova György dedikál! Találtam egy nyomtatott lapot a könyvárus standjánál, amin az állt, az író másnap ott lesz, új könyveit is meg lehet vásárolni. Tényleg tisztán csak mázli volt, hogy tudomást szereztem róla...

Moldova Györggyel nemrég olvastam egy hosszú interjút (az Origón jelent meg), televízióban is feltűnt a Mester- bevallom, én nagyon tisztelem. Nem kötelező mindig, mindenben egyetérteni vele, az viszont biztos, hogy van egy markáns véleménye és hajlandó kiállni mellette. Ez pedig manapság is becsülendő dolog, mint ahogy régen is az volt.

A könyvei közül szép számút olvastam: szépirodalmit is, szatíragyűjteményt is, riportokat is. Utóbbiak közül az Akit a mozdony füstje megcsapott igazi klasszikus. Többször olvastam már, mert egy igazán hiteles, átfogó kor- és körkép (esetenként kórkép) a vasút hetvenes évekbeli állapotáról, ami etalonként szolgálhatna mindenkinek, aki manapság könyvben vagy filmben akar feldolgozni egy hasonló témát. 

Mi az, ami Moldovában nagyon egyedi? Nos, az a szimpátia, amivel a riportkönyveinek alanyához igyekszik viszonyulni. Nem a "lejöttem hozzátok, egyszerű emberek, hogy egy kicsi a dicsfényemből rátok is vetülhessen" stílusban dolgozza fel a találkozásokat, beszélgetéseket. Ez az, ami miatt a könyveket az érintettek is, olvasók is ugyanúgy szerették- kivéve persze az esetleg nem túl pozitívan ábrázolt fejeseket, akik évtizedeket átívelő módon gyanakvással, utálattal viseltettek a munkássága iránt. Moldova sokkal inkább az egyszerű embernek szóló szerző, mint bárki más, és ez nem degradáló minősítés, sőt. Érdemes beleolvasni régi, 30-40 éves riportjaiba, ahol egészen más képet fest a még létező szocializmus hétköznapjairól, mint ahogy a hivatalos beszámolókban megismerhettük. A szegénység, kitaszítottság, munkanélküliség mind-mind olyan tabutéma volt, amivel kevesen foglalkoztak, ő viszont ott volt, megnézte, megírta.

Szóval nekem fontos volt ez a találkozás. Megvettem a bolygatót, és vittem magammal még párat az itthon levő Moldova-kötetekből. Látta a hátizsákomat a dedikálásra kész szerző, és megjegyezte, ha ennyi könyvet hozok benne, akkor nagyon jó ízlésem van. Én is így érzem... Pár szót váltottunk, közös kép készült, és nekem máris remekül sikerült a napom.

Szóval hálás lehetek a véletlennek! A gyerekek Betlehemet feldolgozó előadása pedig igazán hangulatos volt, a kicsik ügyesek voltak, gratuláltam is barátom fiának. Remélhetően okos, nyitott felnőttek lesznek, és majd ha pár év múlva érdekli őket, milyen világ is volt itt a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években, akkor a kezükbe lehet adni egy-egy jó Moldovát, és biztos vagyok benne, még akkor is lesz becsülete az írásainak.