Ma ismét iskolapadba ülnek a diákok, akik a hosszú nyári szünet után nyilván kisebb-nagyobb lelkesedéssel vetik bele magukat a tanulásba. Elég nagy közhely, hogy a mi generációnk vagy a nálunk idősebbek számára egészen mást jelentett az iskola. Annak is közhelynek kellene viszont lennie, hogy önmagában a változás nem tragédia: máshogy élünk, más kihívások és esélyek határozzák meg a jövőket, és ehhez alkalmazkodnia kell mindennek.

Az iskola sem kivétel. Ne kérjük számon azt, hogy miért nem magolnak a gyerekek, amikor többé nem kell azzal számolni, hónapokig vagy évekig sem juthatunk hozzá bizonyos információkhoz. Meg lehet tanulni kívülről pár tucat verset- vagy pár kattintással elérhetjük a világirodalom minden gyöngyszemét. A kérdés régen is, ma is az volt, hogy a diák közelebb kerül-e az irodalomhoz. Most más világ van, máshogy kell ezt elérni.

Elvileg annyi minden információval találkozunk nap mint nap az internetet böngészve, hogy mindannyiunkra ragadni kéne a tudásnak, és ráadásként még rögzülnie kéne a helyesírásnak is. Kár, hogy annyi slendriánul fogalmazott szöveget olvashatunk, annyi brutális hibákat tartalmazó hozzászólást olvashatunk, a fiatalok is rövidítenek, egyszerűsítenek, ráadásul az érintőképernyő nyomkodásával nehéz fogalmazási rutint szerezni... A nyelv persze fejlődik, de ha valaki nem viccből, hanem komolyan ír le olyasmit, hogy "hejes" vagy "egésségére", akkor azért az bántani tudja a szememet.

Nyilván én is rengeteg alkalommal hibázok, ezek jelentős része elütés, és sose sértődök meg, ha figyelmeztetnek érte. A vesszőkkel is hadilábon állunk elég sokan, de azért a magam részéről igyekszek odafigyelni a használatukra. Próbálom elkerülni a durva hibákat, mert hátha beesik egy olvasó, aki keményen a fejemre olvassa a bűneimet.

A nyelvtannáci kifejezés igazi internetes szülemény, a blogról blogra járó, hibákra rámutató emberek népszerűsége valószínűleg nem túl nagy. A szerzőknek nyilván nem esnek jól a kioktatások, a többi olvasót meg általában fárasztja a nyelvtani szabályok folyamatos előcitálása, és így a beszélgetések teljesen más irányba terelése. Egy idő után már nem is nagyon fogalkozik senki az értelmes tartalommal, csak a különféle csalhatatlan helyesíró-bajnokok keresik egymás hozzászólásaiban a vélt vagy valós hibákat.

Mégsem tudok rájuk igazán haragudni. Egyrészt azért, mert időnként engem is zavarnak a láthatóan durva hibákkal terhelt, így nehezen értelmezhető bejegyzések. Mert szögezzük le, egy elütés nem tragédia, de amikor valaki zavarosan fogalmaz, egyszerűen nem lehet kideríteni, pontosan mit is gondol. Esetleg egyfajta sajátos rejtvényként kell megfejteni szavainak értelmét... Az embert bosszantja, hogy időt pazarolt a zagyvaságokra, és tulajdonképpen helyesli, amikor az önkéntes nyelvőrök beszólnak.

Az alapvetően helyesen és értelmezhetően írt szöveg ugyanis érték. És nekem lehet arról beszélni, hogy a mai iskolások semmi okosat nem tanulnak, de a pocsékul fogalmazott, hibás bejegyzések írói között bőven vannak idősebbek is. Hogy kinek a hibája, amiért ilyen fogalmazási képességekkel valaki elvégezhette az iskolát, nagy kérdés, csak éppen lényegtelen. Itt és most, amikor szemet bántó szövegek garmadájával kell szembesülni, az a kérdés, merre halad a világ: még több lesz-e a pongyola bejegyzés ordító helyesírási hibákkal, vagy a sokat írogató emberek egy idő után maguk érzik úgy, oda kéne figyelni arra, mit tesznek közzé.

Ha a nyelvtannácik csak annyit érnek el, hogy páran elgondolkodnak a helyesírásukról, már sokat köszönhetünk nekik. Néha idegesítenek? Sebaj, ez legyen a legnagyobb bajod. Ha te sose hibázol, nem kell foglalkozni velük. Ám meglehet, egy-egy hozzászólás rámutat egy tipikus hibára, amit te is el szoktál követni. Lesz olyan blogger, aki inkább ráereszt egy helyesírás-ellenőrzőt a szövegére közlés előtt. Lesz olyan ember is, aki kétszer átnézi minden fogalmazványát, nehogy folyamatos cikizésnek legyen kitéve a jó szándékkal írt, értelmes bejegyzés helyesírási hibái miatt.

Ez pedig tulajdonképpen nem is rossz. Ha már az iskolában nem figyeltünk, mert ott nem éreztük súlyát egy rosszabb jegynek, a nyilvános beszólás majd eléri hatását. Az első sértődés után az értelmes ember ugyanis elgondolkodik: lehet, hogy annak a kötekedő alaknak mégiscsak igaza van?!? Utána lehet ennek nézni, aztán legközelebb már nem vétünk ilyen hibát.

Azt hiszem, ezt nevezik úgy, hogy az élet iskolája...