Tele vannak a csatornák olyan műsorokkal, amelyek főszereplői hétköznapinak tűnő emberek. Némelyiküket extrém helyzetbe hozzák, például olyan versenyekben, mint a Survivor, másoknak pedig az életébe pillanthatunk bele, például lakásátalakítós vagy házvásárlós tévéműsorokban.

A televíziózásban az az egyik fontos alapelv, hogy nem szeretik a túl nagy kockázatot. Ezen nem szabad csodálkozni, hiszen komoly pénzek forognak kockán még az ismeretterjesztő-életmód témában utazó csatornák esetén is. Így aztán nem engedhető meg, hogy improvizálásra épüljön egy műsor, a mindenhol túlélő sztár nem fázhat meg a vadonban töltött éjszaka során, a raktárt vásárló szerencsevadászok nem maradhatnak mind nagy fogás nélkül, és így tovább.

Lássunk néhány tipikus trükköt! Bear Grylls műsora pár éve adott témát a tévénézőknek, miután kiderült, bizony a forgatási napok közti estéket nem a dzsungelben meg barlangokban tölti, hanem egy kényelmes szállodában. Ettől még a túlélési trükkök érdekesek lehettek volna, de nem kötötték a nézők orrára, hogy a műsor sztárja nem töltötte az idejét folyamatosan borzalmas körülmények közt.

A vágás ugyanis az egyik legjobb eszköz a tévések kezében. Nem egymás után következő történések felcserelésével egészen más sztorit rakhatnak össze, lerövidíthetik az időt, és így pörgősebb lehet a végeredmény. Például teljesen tipikus az átalakító műsorokban, vagy a lakások kipofozását bemutató programoknál, hogy azt sugallják, pár napot dolgoznak fel- a lakásátalakítások ehhez képest tervezéssel együtt több hétig is tarthatnak.

Miközben úgy tűnhet, az ilyen műsorok házigazdái végig ott vannak és folyamatosan tartják a kapcsolatot a hétköznapi főhősökkel, a sztárok igen gyakran csak egy fél órára ugranak be forgatni, és pár kulcsjelenetet vesznek fel. Amikor házat keresnek az amatőr szereplők, akkor szintén lényeges, hogy biztosra menjenek, így megesik, hogy a valóságban a házat már megvásárolt tulajdonosok a saját otthonukat is úgy járják be, mintha nézelődők lennének, és persze mit ad isten, a végén ezt a házat választják ki.

Nagyon fontos valamiféle izgalmat belevinni bizonyos műsorokba. Nemrég egy olyan esettel buktak meg, amikor a házakba beköltöző vadállatok befogását végző szakembernek kész forgatókönyveket írtak, kitalálták milyen állatra van szükség, azokat beszerezték, elhelyezték a házban. Ha az állat elpusztult vagy nem reagált jól, akkor lecserélték egy másikra, ha csak hím állatot tudtak szerezni az anyaszerepre, akkor azt használták fel. A nézők pedig hüledeztek, mi minden bukkanhat fel a padláson...

A raktárakban vagy magukra hagyott poggyászokban értéket keresők sem bukhatnak el, ezért el lehet rejteni valami izgalmasat, hogy legyen feszültség és diadal a műsorban. Nem engedhetik meg maguknak, hogy pár héten át csak olyan epizódok szülessenek, amikor senki nem talál semmit. Mint ahogy az se véletlen, hogy amint felbukkan egy különleges tárgy, mindig mindenki rögvest tud egy szakértőről, aki meg tudja mondani egy 16. századi angol pallos vagy egy retró csirkekeltető értékét.

Más műsorokban színészeket foglalkoztatnak, hogy biztosan tudhassák, felbukkan valaki, akivel összevesznek a főszereplők, vagy más szerepet kapnak adott epizódban. Mivel általában nem túl neves színészek kaphatók ilyen munkára, természetesen senki nem ismeri az arcukat, és az se baj, ha kicsit amatőr módon játszanak, ez pont beleillik a kitalált valóság világába.

Azon sem kell meglepődni, ha egy unszimpatikus, megosztó, sok beszédtémát szolgáltató szereplő nem tud kiesni egy heteken át tartó játékból, mert "valahogy" mindig bennmarad. A műsorkészítők tisztában vannak vele, hogy mire mennek egy fél tucat rendes, de unalmas emberrel, tehát ragaszkodnak azokhoz, akik miatt leülnek a tévé elé a nézők. Mint ahogy a tudásra épülő játékok világában is léteztek botrányok, amikor a népszerű szereplőknek előre elárulták a kérdéseket, így válhattak ünnepelt "bajnokká". Teljesen tipikus az is, hogy egy főzős vetélkedőben valójában nem a helyszínen tudják meg a versenyzők, mik a "titkos" alapanyagok, amelyekből rögtönözni kell, hanem sokkal korábban elárulják nekik. Így sem kis dolog valami jót kitalálni, de az illúzióhoz kell az, hogy úgy tűnjön, pár perc alatt találnak ki egy menüsort, amit gyorsan el tudnak készíteni és még finom is.

Alapvetően jellemző, hogy aki egy-egy ilyen műsorban felbukkan, valamiféle szerepet alakít. Nem mindenki olyan szélsőségesen hülye, rámenős vagy ravasz, mint ahogy az a műsorban feltűnik- szerkesztői instrukciókat követnek vagy a vágás során emelik ki az ezt hangsúlyozó dolgokat. Mint ahogy azt is a tévések választják ki, milyen öltözéket viseljenek, hogy nézzenek ki. Így fordulhat elő, hogy valakinek azt találják ki, tűsarkúban induljon hegyet mászni, amin mi, nézők, jól tudunk szörnyülködni.

Mert azt azért szögezzük le, mindez azért lett így kitalálva, mert nekünk a feszes, konfliktusokkal teli műsorok tetszenek általában. És persze gond nélkül elhisszük, amit látunk, az a valóság. Tulajdonképpen azért vernek át minket, mert mi ezt igényeljük. Sőt, jelentős részben nem is akkora titok, hogy a fordulatok előre meg vannak írva, structured vagy scripted reality néven ismerik a műfajt. Amint olyan műsorokra kapcsolnak át többen, ami nem így készül, akkor a producerek is váltani fognak. Ez a történet is rólunk szól, és ha nem tetszik, amit látunk, a kezünkben a döntés. Igazán nem mondhatjuk ennyi csatorna mellett, hogy nincs választásunk. Sőt, ki is kapcsolható az a tévé...